2009. november 3., kedd

Serclivilág


Serclivilág. Mert régi képekből visszamaradt negatív formákat, sercliket használok a képek alapjául. Más üvegképeknél az első a színterv, a vázlat és abból haladok tovább és vágom ki a megfelelő üvegrészleteket. Itt a sorrend fordított: a serclikből, mint egy furcsa puzzle-t rakom ki a kép alapmotívumát. Addig rakosgatom egymás mellé a serclidarabkákat, míg ki nem ad egy számomra harmonikus központi rendszert. Ha ez megvan, ehhez választok víztiszta üvegekből háttérrendszert, ahol a dolog rimikáját, játékát a víztiszta üvegek eltérő faktúrája adja (az egyik harántcsíkolt, a másik esőcsepp mintás, megint másik ripszüveg, van, amelyik amőbamintás). Ezek a képek játékok. Üvegmontázs, fényritmika, variációk egy témára....

Acolor fiesta




A fekete-fehér sorozat ötlete a serclivilágból jött. Itt is a gombhoz varrok kabátot, azaz először a serclikből készítek egy alapformát, ami a kép középpontja, ha tetszik, narratívája és aztán ahhoz szerkesztek hátteret. Csak itt az alapgondolat a fekete-fehér "színtelen", akolór világa, amihez csak víztiszta háttérrendszert társítok, illetve van, ahol a víztiszta formák a főtéma és ahhoz ad hátteret a fekete és a fehér. Tiszta, kérlelhetetlen rendszer ez, mint egy haiku, mint egy Csocsoszan-lak, mint egy japán fametszet. Egyszerű, szűz benyomás, ahol a zene és a matematika a karmester. Izgatott, hogy az üveg világában működik-e és ha igen, miként a fekete-fehér kombinációja. Lakberendezési szempontból "trendi", hightech lakások egyértelmű dísze lehet, de művészeti szempontból én még nem találkoztam hasonlóval - mármint üvegben. Persze lehet mondani, hogy nyilván nem véletlenül:-) Lehet, de azért nekem mindenképp izgalmas kirándulás. Enyhítésként, apró játékként néhol egy-egy vörös pontot belecsempészek a színtelen világba. Grafikusságra törekszem ezekben a képekben, egyszerűségre, kérdés-nélküliségre és tisztaságra. Akolorit fieszta - azaz színefosztott örömünnep.





2009. október 7., szerda

Publikációk az Exit-magazinban

Feloldozásra várva…
Vannak bizonyos muzsikák, amik – közhelye ide, közhely oda – feloldoznak. Amik – hatalmuknál, bölcsességüknél, örökkévalóságuknál fogva – képesek rá hogy lehatoljanak valahová egészen mélyre. Valahová, ahová szinte már nem is ér a szó, se a hang, ahová csak érzünk, vagy végképp csak vélünk. Egy olyan tartomány lehet ez, ahol a lélek és a tudatlan tudat szinte eggyé olvad és már-már tetté válik. Hallgatjuk a bachi szekvenciákat, melyek oly tiszta és egyértelmű rendszerek, mint bármely matematikai feladvány, ahol az ismeretlen maga a művészet, az alkotás. Ahol a rendszer olyan tökéletes, olyan hibátlan, amilyen az Isten alkotta természet a maga ismétlődéseivel, végtelenségével és önmagába elmúlásával. Óriási körök ezek, örökké tekergő spirálok, amik egyre följebb és lejjebb törnek: az égbe feszülnek és a mélybe hívnak. Bach zenéje Isten egyenlete muzsikával újraírva. Olyan lélekversek ezek, amik születésük pillanatától fohászok – kinek miként, vagy kihez. A lényeg, hogy elmondják mindazt, amit mi nem tudunk. Ha mindennapi imánk Bach muzsika lenne - rendben lenne ez a világ. Mert a hangok ilyetén sorba állítása, összerendezése tetteket ihlet, azaz mi magunk érezzük, hogy többek, mások – ha tetszik, jobban magunk leszünk általuk. Legalábbis így érezzük. Vagy csak véljük. De azt egy ima hitével. Feloldozásra várva…

2009. szeptember 1., kedd

Semmi Ágán

Munkáim nonfiguratívak, ha mégis ott van benne a madár, a növény, a mesefigura, az is az absztrakt nyelvén. Megrendelésre bármilyen hagyományos, figuratív, a szecesszió világából merítő kompozíciót szívesen elkészítek, de ami hozzám közel áll – már csak azért is, mert ezt tartom az invencionálisabb, progresszívebb útnak -, az a hangulatok, érzetek megragadása, az üveg, mint fényfestő, önmagában is alkotássá lényegülő, tiszta, önmagáért szép rendszerének felmutatása, megsegítése, a szentség és az egyszerű mindennapok összhangjának pillanatnyi harmóniája….







Eszterlánc




Enteriőr



























Fegyelmezett álom






Mesevilág, mert szeretem a meséket. Mert szeretem a fantáziavilágot. Kislánykoromban gyakorta elvonultam egy világba, amit csak én ismertem, ahol minden az én szabályaim szerint történt, ahol nem is voltak szabályok, ahol nem volt kegyetlenség, bántás, rosszindulat, meg nem értés. Ahol csak állatok voltak, növények és én. Ezt a világot próbálom visszahozni a képeimen, próbálom a könnyedséget, a játékosságot, a spontaneitást ötvözni az üvegművészet szakrális múltjával és hagyományaival.



Szeretem, ha a dolgokat a hiányuk erősbíti, ha a hangsúly a sok akcent nélküli pillanat teremti meg. Jónás Tamás költő mondta egyszer, hogy „a léleknek kellenek a csöndek”.ezek a csöndek nálam az üvegrészletek közti rések, a levegő maga, az üresség, ami nélkül az anyag nem lehet elég erőteljes.




Munkák régről